utopia

digital world - analog minds

analog blogja

Ott vagyok a barázdában - WTF3

 

Megvan az idei harmadik wtf is, kezd gyanússá válni ez a gyakoriság, esküszöm semmit nem tettünk érte. Annak viszont örülünk, hogy nem hazai az elkövetője. A téma túlnyúlik a hifin, bár ahhoz is köze van.
 

First of all – Audio Innovations First+Border Patrol PSU

 A sok egyéb téveszme, meghonosodott és kiírthatatlan előítélet mellett a leggyakoribb félreértések a csöves erősítőket övezik. Ennek egyrészt az az oka, hogy a technológiai porondról már nagyon régen lekerültek, a kötelező tananyagban az apróbetűs részbe szorultak, a mérnökök számára ma már csak amolyan kuriózum a csövekkel való „játék”, másrészt oka még az a hamis és irritáló kereskedői marketing, amely szerint a csöves erősítőknek "reneszánsza" van. Ezen utóbbi kijelentés körülbelül húsz éve tartja magát makacsul, még akkor is, ha az újrafelfedezés „reneszánszán” általában nagyjából öt évet szoktunk érteni.

Az érem másik oldala - ötéves a halfnote

 "Ha leltárt állítanánk össze a nemzedékünkre legjellemzőbb zenei elfogultságokról, felfedeznénk, hogy ezen a listán majdnem minden tétel közvetlenül a hangfelvétel hatásának tulajdonítható.

Kentaro iz the best

Ezzel az elcsépelt fordulattal tudom csak érzékeltetni. És egyébként is csak képek, meg két video. A többi minek? Aki ott volt, abból a szart amúgy is kiverték, és én sem tudtam mást mondani, mint mellettem a hazai hiphop dj-k színe java, akikkel együtt néztük ezt az elképesztő mutatványt, zenét, dj szettet, vagy mit tudom én, mit.

Technikai

Kedves és mélyen tisztelt Olvasóink! Azt az örömteli/kellemetlen hírt kell megosztanom a halfnote.hu olvasótáborával, hogy az oldal mérete a napokban elérte a tárhely kapacitásának szélső értékét, így költözni vagyunk kénytelenek.

Ablak a világra - Lowther history (DIY 2. rész)

Eredetileg ugye azt terveztem, hogy az open baffle konstrukciót fogom lefuttatni, de az élet közbeszólt, és abból nem lett semmi.

Oscar Wilde és a beatek - Deadelus az A38-on

Ezzel a poszttal egy kicsit megcsúsztam, lévén több, mint egy hete volt már a treatment, de mentsen az irgalmatlan hőség, ami többnyire azzal jár, hogy az ember nem a gép előtt bambul, hanem valami program után néz. Vagy inkább nézne, ha lenne olyan, ami érdekelné.

A mennyei kacaj - ezt a dalt adtuk a világnak

Aki kicsit is benne van/volt a high-end világában, vagy csak bekukkantott oda, Hiroyasu Kondo nevével biztosan találkozott. Talán nem kell külön kiemelni, hogy a nevéhez többnyire szuperlatívuszok kötődtek, az is jellemző, hogy mindenki megemlíti, aki valaha hallott minőségi zenelejátszó berendezést.

A szónikus fegyver - WTF 2

Nagyon úgy tűnik, hogy a beígért spoiler rovatunk lassan érik, újabb e-mailt kaptam. S bár a nemlétező szerkesztőségünkben most amúgy is eluralkodott „az öleljük a szívünkre a világot” hangulat, mivel nyár van, mi meg szeretjük (sőt, igényeljük) a humort, mégis csak kiposztolom. A cikk jóindulatát nem lehet elvitatni.

A Whole New Era – Laurie Anderson: Homeland (The story of the Lark)

Kilenc hosszú éve készül. A lemezhez adott bónusz dvd-n található interjúkban Anderson és zenész társai hosszan fejtegetik, hogy az egész Homeland projekt egy pontján minden megdőlni látszott.