Trafó, már megint trafó. Máshogy nyűgös, mint a készülékdoboz. Nehéz szerezni pont olyat, amilyen kell, biztonságtechnika és hasonló átkok. Ráadásul a barátom kérése az volt, hogy eleve dupla tápegységről járjon a gépe. Szerzett is két izmos ’vasat’. Na akkora dobozt már nem vállaltam készíteni, megvettem a gyári szürke-feketét. Amit persze meg kellett erősíteni, mert a súly alatt lehajlott az alsó lemeze.

Küzdelmem közepette el is felejtettem fényképezni, csak az elkészült tápegységet örökítettem meg. És – mint látható – az erősítőre is került egy rétegelt lemezből készült fedőlap. Gyerek van a családban. A tápegységben is a szokásos forrléces szerelés található, itt már 8 db 1N5822-es diódával, és dupla összekötő vezetékkel (47 Lab) az erősítő felé. A transzformátorok 4x18V-os váltakozó feszültséget szolgáltatnak. A hálózati táplálás egy kábelről történik.

Igen, igen, a kép szerint megint van egy osztályidegen a csapatban. Hosszú összekötőkábel kellett, nálam is nyűgös átpakolászni mindent. Van egy 1,5 m-es, réz Goertz vezetékem, próbára megfelelő. Ő is árnyékolatlan, ribbon felépítésű.

Az első lemez, melyet megpörgettem, Poncho Sanchez egyik SACD-je volt. Új szerzemény, még nem hallottam. Elszomorító volt. Persze nem maga az anyag, vagy a kiadás, hanem az elektronika szokásos bejáratódásának hiánya. Ahogy lenni szokott, fakó volt a hang, élettelen, tompa. Nagyon nem keseredtem el, ismeretes ez a jelenség. Néhány lemezzel még kipróbáltam, aztán szóljon háttérben a rádió pár napig. Sőt, eléggé sok napig. ..

Meglehetősen lassan nyílt meg, járatni kellett sokáig. Most, így huszonegynéhány órás korában abba az irányba indult, mint a v1, de megmutatott valami mást is. Az előző változat hangja túlságosan is világos volt, a v2 kevésbé száraz, kevésbé steril, puhább, emberesebb lett. Mint amikor audiofil kondenzátorok kerülnek felhasználásra nem odaillő társaik után. A kapcsolás nyílván érzékeny az egyes alkatrészek minőségére, pláne, hogy (tápegység nélkül) csatornánként a gyári alapkapcsolás 9 db alkatrészt tartalmaz – szokták mondani. Ha azonban valaki megtekinti az LM1875 belső felépítését, mást is lát: 48 db tranzisztor, 39 db ellenállás, 7 db Zener dióda, 3 db kondenzátor egy fél kockacukornyi térfogatban. Csak elrejtve a szem elől. Ez így már nem teljesen minimál koncepció. Másrészt megmaradt a v1-re is jellemző, a hangszórókból hallható kicsi pukkanás a kikapcsolás során. Talán egyébként is bekapcsolva kellene tartani örök időkre a berendezést, fogyasztana nagyjából 10 Wattot üresjáratban. Nem sokkal többet, mint egy átlagos stanby. Ez a technika már nem audiofil mágia, ajánlott irodalom Sipos Gyulától A HIFI-erősítők termikus torzításáról szóló cikke a Rádiótechnika 1998-as évkönyvében. És ezért nem is feltétlenül muszáj akkora hűtőbordát alkalmazni. A melegen tartásra technikai értelmében is jó ok van.  

Bár bizonyosan változik még a hangja, a készüléket elragadta tőlem leendő tulajdonosa, így az érettebb állapotról ő tud majd nyilatkozni. És hitelesebb is lesz annyiban, hogy feltétlen magasabb osztálybeli párosításban működhet a dobozka. És persze ha rá tudom venni néhány sor megírására…

Addig is kellene legalább egy másik transzformátort szerezni, megint egy dobozt kialakítani a másik tápegységnek. Hátha a sajátom is elkészülne egyszer...Viszont már látom (akarom mondani hallom), hogy jó irányba rohamozok.