Már lassan két hete része e kábel a rendszeremnek. Biztos sokan ismerik azt az érzést, ha valamit annyira megszoktak, hogy el se tudják képzelni, hogyan lehetett előtte meglenni nélküle. Pont ebben a helyzetben vagyok a KSL Vc-vel. Egyelőre a CD és az előfok közé kötöm be. A következő kijelentés olvasatán pedig a feketelemezek hívei közül bizonyára sokan küldenének az inkvizíció elé vagy egyenesen a máglyára: Nem fogom a falat kaparni a jövőben azért, ha egyes vinyl kiadványok horrible áron kerülnek a lemezboltok polcaira. (Mint a James Blake debut lemez, amely 6500 és 10e Ft közötti ársávban lelhető fel, még mindig.) Ezután szívfájdalom nélkül megveszem őket CD-n.

 

Természetesen nem arról van szó, hogy az analóg vonal nem érdemli meg, hogy egy ilyen kábel szolgálja ki, sőt! Mindamellett kijelenthető, hogy ez a kábel olyat tud, amit még eddig egy általam hallott sem ilyen ársávban: az ezüstkábelek kiegyenlített (konkrétan az AN-V sejlik fel), nagy sávszéle, organikus szín- és profi térábrázolása mellé a réz-KSL és AN-Lexus vonalról megismert dinamikus hangot is adja, amire a kisebb rendszerek azért rendszerint rá vannak szorulva.

 

Hogy mi a titka a dolognak? Erre én aligha tudok válaszolni. De tény, hogy digitális forrás használatakor a kapott hang erősen az analóg frontendeket idéző simasággal és energiával szólal meg. Ha hatásvadász akarnék lenni, azt is mondhatnám, hogy analógot csinál a digit forrásból, ha nem tudnám, hogy egy ilyen szófordulatra azért sokaknak nyílik a svájcibicska kábelcsupaszító a zsebében.

 

Aki teheti, fülelje meg!