Ezzel a poszttal egy kicsit megcsúsztam, lévén több, mint egy hete volt már a treatment, de mentsen az irgalmatlan hőség, ami többnyire azzal jár, hogy az ember nem a gép előtt bambul, hanem valami program után néz. Vagy inkább nézne, ha lenne olyan, ami érdekelné. Azt hiszem itthon a fesztiválszezon álnév alatt sikerült egy olyan jól bejáratott üzleti stratégiát kialakítani, amely az eredetileg középpontban lévő zenei produkciókat csupán harmadosztályú kiegészítésnek szánja, annak ellenére, hogy a plakátokra zenekarnevek vannak kiírva. "A nép azt szeretné kapni, amit adnak" elv alapján felépített fesztiválokon minden van, csak zenei felhozatal nincs. A koncertekről nem is beszélve. Napok óta nézegetem a Sziget programjait, de hiába bogarászom át az összes színpadot, elképesztően sovány a kínálat. És nem csak az van, hogy a zenekarok többsége kommersz - például dubsteppet vagy kísérletező elektronikát ne is keressünk, hiphopot meg végképp ne - hanem az is, hogy többségük a fénykorát legalább tíz évvel ezelőtt élte, és hiába vannak azóta is jelen a színtéren, ha már elhaladt a fejük felett a zeneipar. Igen, igen, van DJ Shadow, de ki akarja 2010-ben az Organ donort egy dj szettben hallani? Nagyszínpadon pedig újrázik minden csőgép és magasszárú pumacipő örök legendája, az Iron Maiden. Hát nem tudom, ezek szerint én egy másik galaxisban élek. Kéne még Akela, meg Ossián, és legalább akkor kimennék röhögni. Farkasfarsang, bakker, az lenne az igazi.

Na jó, hagyjuk a borulátást, és koncentráljunk a jelenre. Mert itt volt Daedalus a múlt héten hétfőn, és bár az utóbbi időben elég langyos lemezeket csinált, legalább egy pillanat erejéig azt hihettük, hogy megérte kimenni, és néha erre a féltekére is jut a fénypászmából azoknak, akik lusták Bécsig elmenni, hogy kortárs zenét halljanak. A neonszínű frakkban pózoló, kopaszodó Daedelus műsora ellentétes érzelmeket mozgatott meg bennem. Egyrészt örültem, hogy nem egy dj mutatványt kaptam, mint teszik ezt sokan low price megoldásként, ha erre vetődnek, hanem a kis kézi herkenytűjét masszírozta, ami a Night Rider-es futófényeivel elég mókás volt, másrészt zeneileg kielégítő egyveleget kaptunk, ha nem is merészkedett túl messzire, de legalább szórakoztató volt és jól szólt. Mondjuk az is lehet, hogy én voltam túlságosan elszállva, mert hétfő ide, hétfő oda, átjárt a szórakozás láza. ("Ha a nyakkendőket egy este leveszik")

A hajó tetőterasza elég minimál egy hely, van két jó nagy hangfal, egy kis emelvényen, ami feltehetően a színpad szerepét tölti be, a másik végében meg egy pult, és ennyi. A közönség a szokásos, tíz évvel fiatalabb éntűlem, de végre nincs mindenki lerészegedve, mégiscsak jó ez a hétfő, ugye. Nem vagyunk sokan, épp elegen, kellemes hangulat, sör, bor, kóla, mámor, beatek. Deadelus is kitett magáért, egyenes és veretes négynegyedet tolt, váltakozva némi indie hiphoppal, idétlenül lengette a karjait, és akadt pár kellemes pillanat is, amikor a beatek és a savazás, meg a szubbaszus megtette a magáét. Olyan egy órát játszott, most azt mondom, megérte, de másnap kellemetlenül ébredtem, egyrészt mert egy csaj megégette a karom cigivel és rohadtul fájt, másrészt mert mehettem dolgozni, és aludtam vagy három órát. Pici hiányérzetem azért volt, a lemezekről ismerős agyasabb dolgait egyáltalán nem játszotta, viszont az idétlen kinézete ellenére nem bohóckodott, és komolyan válaszolt a kérdésemre is. (Miszerint mit fog ma este játszani?) És igen, örülnék, ha ilyen és hasonló zenékkel is lehetne mellesleg találkozni az egymást érő fesztiválokon, és mondjuk nem csak bikicsunáj lenne meg Ilonka és Szintiboy, a kötelező magyar undergrounddal*, 12 ezer forintért.