"Ha leltárt állítanánk össze a nemzedékünkre legjellemzőbb zenei elfogultságokról, felfedeznénk, hogy ezen a listán majdnem minden tétel közvetlenül a hangfelvétel hatásának tulajdonítható.

Régi és eléggé elkopott megállapítás a high-endet szembeállítani az átlagerkölccsel. Miszerint a belé fektetett pénz nem ér annyit, mint amit az élvezői állítanak. Mégis él, mégis virul. A kilencvenes években nem egy kereskedő betegségnek minősítette a megszállott minőséghajszát, ahogy ők hívtak.

„A mi énekesnőnket Josefinnek hívják. Aki még nem hallotta énekelni, nem ismeri a dal hatalmát. Lehetetlen, hogy aki őt hallja, magával ne ragadja éneke, és ez már csak azért is igen figyelemre méltó, mivel a mi nemzetségünk általában nem szereti a zenét ”*

Már az Iggy Pop könyvben is a személyiség boncolgatása volt a fő téma, ezen a csapásvonalon halad Bockris könyve is, így tudunk meg részletes adatokat hősünk életpályájáról, szakmai sikereiről; a könyv magyar alcíme is ezt sugallja: Lou Reed története.

Hétfőn este két program is volt Budapesten, ahol ott akartam lenni. Egyfelől a Laibach a PeCsában, erről minimalist kolléga beszámolóját olvashatjátok, másfelől Hamid Drake és Tóth Viktor tercett a Fesztiválszínházban. Mit tesz a halfnote ilyenkor?

Tartottam attól, hogy a Cohen szerzeményeit jellemző intimitás és bensőségesség elveszik majd a többezres Arénában, de nem kellett csalódnom.

Arról kell tájékoztatnom a nagyérdemű olvasókat, hogy romlik az élet Budapesten.

A cikk alcímeként – gondoltam – azt írom ide: tévedések vígjátéka, szörnyek, Cobain és a vadászpuska. Aztán később rájöttem, sokat kellene magyaráznom, hogy érthető legyen, így maradt a rövidebb fentebbi cím.

Lassan kínosnak kezdem érezni elfogultságomat az újkeletű német filmalkotások terén, de mit lehet tenni - ami jó, az jó. :) A szóban forgó film témája egy progresszív gondolkodású középiskolai tanár kísérlete arra, hogyan adhatná át szemléletesen diákjai számára projekthetének témáját, az autokráciát.