Félve mondom, a cover jobb lett...

Az 1995-ben készült Szemtől- szembe c filmben talákoztam vele. Elég hamar lecsaptak rá. Maga a feldolgozás (eredeti: Joy Division) 1994-re datálható és a Feeling so real maxi B oldalán húzodik meg, utolsó dalként. Abban az időben csak a címadó muzsika volt ismert. Sokáig lövésem se volt, mi van a film végén, amikor már deNiro megejtve az utolsó nagy balhét, jó útra akar térni, be is csajozik, de a menekülés balul sül el (mondjuk ez elég lekvár befejezés, de ómerrikában minidg a jók nyernek Európai verzióban akár vége lehetne egy menekülő autóval való kanyarban kicsúszással, az elegánsabb lenne, de ez van). Mindenesetre, ez a bekeményített feldolgozás istenesen üt. A film végén mindig annyit tudtam elmormogni: ez Joy Division, de mégse. Aztán egyszer rágugliztam és konstatáltam, hogy Moby, de most jutottam odáig, hogy megvegyem... Be tud ám égni mocskosul és ebben Mobynak van nagy szerepe. A Joy Division előadásában ezen teljesen átsiklottam, tudomást se vettem róla, hogy ott van a lemezen. Moby üt... De lehet, ehhez kellett a film is.