Valahol, itt (Absolute Sound szobája) fejeztük be a Budapest Audio Expo beszámolóját és már ott, akkor tudtam, hogy ez nem ennyi lesz. De ezt a sztorit le akartam választani az Expo-ról, mert ez már az én kis játékom, vagy nevezzük kíváncsiságnak? Szóval ez a magánszám volt. Kicsit gondban is vagyok, mert a begyűjtött infókból vagy 3-4 posztot meg lehetne tölteni. Az elején a J Sikora lemezjátszó produkciója érdekelt, de a végére az ott hallottak megértéséhez, értelmezéséhez fel kellett térképezzem az egész rendszert (nyilván, értettem, de ezt leírni, nem elegendő annyival: "mert jó volt". És itt ütött be a kutya, mert olyan dolgokba botlottam, ami külön- külön is megérne egy misét.

A másik probléma, általában a műszaki dolgokkal sose foglalkoztam, de elkerülhetetlen. Aztán jön a következő, akkor most mi is legyen fókuszban, hisz a J Sikoráról akartam írni. Az is kérdés, a lemezjátszó szolgálta ki a rendszert, vagy a rendszer a lemezjátszót, de vágjunk bele.

...

Melegítésnek begyűjtöttem a J Sikora történelem főbb állomásait, amiből majd kiderül, mennyi lemaradásunk van, de már itt van; jobb későn, mint soha. Ez egy kicsit száraz lesz, mert személyes tapasztalat híján (nem néztem végig a fejlődési folyamatot, ahogy pl belelláttam az Avantgarde életébe) nem akarom előadni az "én ott voltam, tudom" embert és legkevésbé szertnék afféle prospektuszöveget nyomatni, de egy beszerzett idősor estén ez kicsit elkerülhetetlen. 

...

A J.Sikora egy lengyel, lublini székhelyű vállalat, amely kompromisszummentes lemezjátszók és hangkarok – köztük a különleges Kevlar hangkarok – gyártására specializálódott.

A J.Sikora története a precíziós gépgyártás, a fémmegmunkálásban szerzett tapasztalat és az analóg zene iránti elkötelezettség találkozásáról szól. A vállalat filozófiájának középpontjában a mechanikai konstrukció és a zenei megszólalás közötti összhang megteremtése áll.

A kezdetek – az 1990-es évek

A vállalat alapítója, Janusz Sikora, több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a precíziós fémmegmunkálás területén. Saját cége, az 1982-ben alapított Allmet révén már jóval a hifiiparba való belépése előtt komoly szakmai tudásra tett szert a gépgyártás és a fémek megmunkálása terén.

Az audio világában 1997-ben tűnt fel, amikor a varsói Audio Show kiállításon a Burdjak & Sikora márkanév alatt közösen fejlesztett, csöves erősítők sorozatát mutatták be.

2007 – megszületik a J.Sikora márka

Az erősítőfejlesztési együttműködés lezárását követően Janusz Sikora figyelmét legnagyobb szenvedélyére, az analóg hangtechnikára összpontosította.

2007-ben hivatalosan is megalapította a J.Sikora vállalatot Lublinban. Ugyanebben az évben készült el első lemezjátszójuk, a Standard modell prototípusa.

2014 – nemzetközi bemutatkozás

A következő évek a mechanikai kutatásról és kísérletezésről szóltak. A fejlesztések középpontjában a nem kívánt rezonanciák kiküszöbölése, valamint a különféle fémek – többek között a bronz, a sárgaréz, az alumínium és a szürkeöntvény – tulajdonságainak vizsgálata állt.

A kutatómunka eredményeként 2014-ben, a varsói Audio Video Show kiállításon bemutatkozott a vállalat csúcsmodellje, a Reference, amely egyben a J.Sikora teljes termékcsaládjának nemzetközi bemutatkozását is jelentette.

A termékcsalád bővülése és a nemzetközi elismertség

A vállalat kínálata az évek során több új modellel bővült. Megjelent a nagyobb tömegű, robusztus Standard Max, a kompaktabb Initial, valamint a széles körben népszerűvé vált Aspire modell.

A vállalat fejlődésében egyre fontosabb szerepet kapott az alapító fia, Robert Sikora is. A zene iránti elkötelezettsége és basszusgitárosként szerzett gyakorlati tapasztalata sajátos szemléletet hozott a fejlesztésekbe.

Zenészként közvetlen tapasztalata van a ritmus, a dinamika és a hangzás szerkezetének működéséről. Ez a zenei megközelítés a vállalat szerint a készülékek végső hangkarakterének kialakításában  és finomhangolásában is szerepet kap.

zárójel: Én nagyon nem érzek hangkarektert, így a szó nem annyira találó, inkább a "nulla saját hang" jellemzi.

...

A gyors áttekintést kiegészítendő, ajánlom elolvasni a @hangzásvilág posztját, ami ettől részletesebben festi meg a történéseket és található egy beszélgetés a hivatlos webalpon is.

...

Amit viszont a végén kiemeltem, bár nem tudtam, de vannak dolgok, amit megérzel.

Facebook feldob egy J. Sikora lemezjátszós videót és Smiths (Morrissey) szól rajta egy kiállításon, bemutatón, valahol. Tyűmondom, ez se megszokott. Jól is szólt, mellesleg a lemezjátszón látható volt, egy bazi nagy tankkal van dolgunk. Láthatóak voltak a fémek rétegződései és nem volt nehéz kitalálni, ezek nem díszítések, hanem a rezonanciák gondos tanulmányozásának és a -vélhetően- teljesen halott futóműnek szóltak. Engem egyből megfogott. Bár, igaz, némi gépész, így metallográfiai ismeretekkel rendelkezem, már amennyit lehet "rendelkezni" egy kis elméleti és tanműhelyi reszelés után, de még minidg többet sejtek ebből, mint az elektronikából :) Talán az "izolációs trükkök alkalmazása a lomtárból" tevékenység ebben többet segített, vagy amikor az egyik hangkarom az Istennek se akart megszólalni és a kardeszkát kezdtem különféle alu és bronzszendvicsekkel variálni. Minden esetben máshogy szólt, máshogy rezonált, de igazán jó sose lett :D Ez a J. Sikoránál jobban sikerült :)

Node, visszakanyarodva arra a basszusgitárra és Morrisseyre, nekem ebből az ült, itt nem egy hagyományos audiofil szemlélet pörög, hanem értik, hogy a hájend mindenkié. Érzik, teljesen mindegy milyen a zenei stílus, az megérdemli a minőségi megszólaltatást. És előbb, vagy utóbb (de lehet nem), meggérti ezt minden audiofil, hogy a zene, mint kifejezőeszköz, nem azon múlik, milyen hangszereléssel adják elő, hanem mit mozgat meg bennünk. Egy hárfaművésznek nem jelent problémát értelmezni Trent Reznor munkásságát, míg egy átlag hifistának az csak zaj. (És akkor hol vannak a japánban hódító zajzenék? A első hallásra csak égtelen torztíások, melyeket, ha megfelelő rendszeren hallgatunk, produkcióvá áll össze).

Persze, a J. Sikora lemezjátszók ugyanúgy megfelelnek bárki igényeinek, de itt a marginálisok is bizakodhatnak, és mint láttuk a nyitó videón, nem csak bizakodhatnak, hanem bízhatnak abban, meg tudják hallgatni kedvenc lemezeiket.

...

De a futóművek tengerével nem záriult be a történet, mert ha futómű van, ahhoz nem árt hangkar se. És ki tudná legjobban ezt a rendszerbe illeszteni, mint aki tudatosan fejlesztette a saját futóművét. 

Janusz Sikora volt az első a világon, aki aramid-szálból (Kevlarból) készített kúpos hangkarcsövet. Könnyű, merev, melyet csillapítóanyaggal töltöttek fel, a nem kvánt rezonanciák eliminálására.

Az Expon látott kar a KV12 MAX VTA volt, mely esetén még könnyebb kevlárt használnak és a karcső belső csillapítása is optmilaizálva lett. Maga a kar egy uni pivot megoldás, ami függőleges tűcsapágyon van kiegyensúlyozva és olaj gondoskodik a csillapításról. Míg a KV12 kar csapágya acél, a MAX verzió cirkónium- oxidot (kerámia) használ és a szerkezeti elemeket két, eltérő bronz ötvözetre cserélték. A nevében szereplő VTA-t nem agysebészet megfejteni, azon kevés karok egyike, amely lehetővé teszi akár a menet közbeni VTA állítást is. Ezt egy alacsony menetemelkedésű, trapézmenetes rendszerrel oldtották meg, ami tizedmiliméteres beállítást is támogat. Személy szerint kedvelem az uni pivot karokat, van is néhány elborult megoldás nálam :) Aki valamelyest jártas géptanban vagy mechanikában, tudja, hogy ennek a rendszernek igen kedvező szabadságfoka van és ez átjön a megszólaló zenén is: szabadon szárnyal. Nem véletlen, hogy korábban befutott és szintén roppant népszerű Nottingham Analogue, vagy a Simon Yorke is ezt az utat választotta és rengeteg japán elmeroggyant megoldás született a témában.

Csak apró megjegyzés, amire most jöttem rá, mi tetszik még ebben a karban: 12"-os mérete ellenére nem egy hurkapálcát látok. A hosszú karok általában nekem tájidegenek a lemezjátszókon, van bennük valami aránytalanság. Ezen a karon fel se tűnt hogy 12"-os, olyan jól simul a közegébe.

...

Valahol itt tettem le a tollat, nem ment egy szuszra, de rájöttem, ez nem fog beférni egy posztba, mert igaz, már majd mindenünk van, még lemezjátszónk sincs :)

...

Az Expon nem gatyáztak, a nemes egyszerűséggel Refernce névre keresztelt nagyvad feszített a díszhelyen. A kisebb Absolute Sound szobában ott volt az Aspire, ami ha csak a kisöcsi is, messze felülmúlja azt, amit egy általános lemezjátszó esetén megtudunk az analóg lemezhallgatás szépéségeiről. A maga 21 kg-os tömegével és 4 kg-os tányérjával már a nehézsúlyú(bb) versenyzők közé sorolható és aki ezt birtokolja, érzeni fogja a felsőházas, merevvázas lemezjátszók világát.

De akkor nézzük a zászlóshajót. Amit láttunk, egy monstrum és már mindenki fújja a 108 kg össztömeget és a 18 kg-os tányért, illetve a vak is meg tudja számolni, hány motor hajtja (négy).

De nézzük a száraz tényeket:

A Reference egy un. tömeg-futómű (mass-loaded turntable), amely a fizikai stabilitás és a rezonancia-mentesség oltárán hozza el a nirvánát. A sasszi nem egyszerűen nehéz, hanem különböző fémek (Inox acél, bronz, sárgaréz és öntöttvas) szendvicsszerkezetéből épül fel, amelyek kioltják egymás nemkívánatos rezonanciáit. A rezonancia-mentesítést a megmunkálás utáni hőkezeléses és vibrációs feszültségmentesítés, valamint az un. természetes öregítés teszi teljessé. A tányér (amely grafitos olajban úszú, cirkónium golyón forog) Delrinből készült, alatta pedig egy öntöttvas gyűrű található. A tányér tetején egy üveglap (alátét) helyezkedik el, amelynek közepén egy alumíniumgyűrű van. A tányér forgásának egyenletességéről négy nagyteljesítményű (Papst, DC) motor gondoskodik, amelyek a precíziós vezérléssel, stabil hajtást biztosítanak. Ez a feszültségmentes, ultra-süket gépészeti környezet (szörnyeteg) igyekszik biztosítani a betonstabil és színezésmentes produkció megszólalását.

Ezt elsózhatnám egy hifis szaklapnak is :) De a lényeg érthető. Miért van szükség feszültségmentesítésre? Mert az a rossz hang melegágya (némi képzavarral ridegágya). Megmunkáláskor a fémekben un. rácstorzulások keletkeznek, ill. feszültséggyűjtő pontok alakulnak ki. Ezek nagyobb megmunkálás, pl forgácsolás esén azonnal jelentkeznek és nem túl kívánatosak. De itt jön képbe a fémipari múlt, azzal ez kismiska. A főbb megmunkálások után, míg az eltérő anyagok külön vannak, ez történhet egyszerű (bár, nyilván a pontos eljárást gyártási titok övezi) hőkezeléssel is, pl felmelegítés, majd nagyon lassú hűtés, akár kemencével együtt, 1-2 napig tartóan, de a már összeállított szendvicsek esetén erre nincs lehetőség (gondoljunk csak az eltérő hőtágulási tényezőkre), így az ipar erre a célra rezgésekkel bombázza a munkadarabokat, melyek hatására a belső szerkezetében keletkezett -molekuláris- feszültségeket kisimítja. A természetes öregítés is egy érdekes módszer. Kinagyolom  a munkadarabot és leteszem pihenni, az majd szépen kirúgja magát, ellazul és lehet készresimítani.

Miért kell ez a rakat gépészeti hablaty? Láthatóvá teszi, miért érdekes és értékes ezeknek a tankoknak a világa. Ezek a korral nem öregednek, nem vetemednek, hanem érnek, mint a jó bor. Bár új korukban is gondoskodnak a feszültségek mentesítéséről, ez a korral legfeljebb tovább nyugszik. Nem kell attól tartani, hogy pár év múlva ki lehet dobni, az atomháborút is túlélik.

...

Ha azt gondoltad, ennyi volt, még nem. Lehet százból egy embert érdekel, miért jó több motorral hajtani, sőt, biztos van, aki szerint a több motor problémája a sebességek szinkronizálása, de ez a mai világban, a mikorporcesszoros vezérlésekkel, szabályozásokkal már olyan alapfeladat egy ilyen szerkentyűnek, mint marinéninek felhúzni az esernyőt, ha esik. Több irányból hallottam és én is megkaptam, azt is, hogy a nehéz tányér meglendítéséhez kell az erő (tévesen nyomaték, de akinek úgy jobban tetszik, legyen nyomaték), de utána a stabil futást a nehéz tányér biztosítja. Ez igaz is lehetne, de nem mindenki így gondolja. (Ami most jön, azt én ötleteltem ki, de jópáran bólogattunk rá, így közreadom): A többmotoros hajtással a motor tartja kordában a nehéz tányért forgás közben -is- és nem fordítva. Talán könnyebben megérhető egy autós hasonlattal. Ha van egy Volkswagen Passat kombim (írhatnék bármit, ez ugrott be), valami kisebb turbómotorral és van egy Porsche GT3 vaddisznóm  a maga 4 literes, kb 510LE-s szívómotorjával és elmegyek a Hungaroringre körözni, az elég hamar kiderül, hogy a Passat, míg egyenesen kell menni, esetleg kisebb kanyarokban biztosítja, hogy én, vagyis a motor az úr, de amint bonyolódik a helyzet és kanyarkombinációk jönnek, az irányítást át fogja venni a karosszéria, ill. a tömege. A GT3-al, ha behajtok a legdurvább kanyarokba (és feltételezzük, hogy vezetni is tudok), ott végig én vagyok a főnök, a motor leuralja az egész autót és azt teszi a kasztnival, amit akarok. Nem azért kell a GT3-ba 510LE, hogy 300-al repesszek az M7-esen, hanem azért, hogy azt a kanyarkombinációt, amit a Passat visszaKettő 60-al tud abszolválni, bevegyem 100-al. Vagyis, a motor az úr. Az történik, amit a motor akar. És egy nehéz tányéros lemezjátszó esetén, ahol halálpontos fordulatvezérlés folyik motorikusan, ne a tányér legyen az úr. 

...

Tarts ki, már csak egy hangszedőt beszerelünk és mára leköpjük a gyertyát.

Ekkora gépbe nyilván felsőházas pickUp dukál és ezt meg is kapta az AIDAS AU Mammoth Gold MkII MC hanszgedő képében. Őszinte leszek, mivel évek, évtizedek óta betokosodtam a kis világomban, nem is hallottam erről a hangszedőről, de itt volt az ideje megismerni és elkönyvelni, hogy bizony ez is tud szólni, nem is akárhogy. Mielőtt beleugrok, azért megnéztem, vannak ennek leképzett kivtelei is, így annak se kell megijedni, akinek hirtelen nem futja mamutagyarra. Persze, ez engem is azonnal bemozgatott és a litván cég (Aidas Svazas alapított 2010-ben) által fejlesztett hangszedőnek bár a rezonáns alapját a mamutagyar adja, azért van ott más is a tarsolyban, amitől jól sikerült.

Közös technológiai alapok: Minden modellben egységesen Namiki/Adamant bór tűszárat, MicroLine/MicroRidge gyémánt tűprofilt, valamint AlNiCo5 mágneses rendszert alkalmaznak.

Ehhez nem tudom, kell e bármit hozzátenni, de ezek a túprofilok alkalmasak a barázdák rejtett bugyrainak kiolvasására és az AlNiCo se ismereteln senkinek. A különböző hangszedőtestek és tekercshuzalok, tűprofilok határozzák meg a szintekhez illesztést.

De tudom, itt Te is megálltál, hogy mamutagyar. Én is. elkezdtem keresni a témában és ellenben pl. az elefántagyarral, melynek értékesítését törvény tiltja, a mamut egy már nem létező állat és -főként- Szibéria jelentős mamutagyar lelöhellyel és kitermeléssel rendelkezik. Világpiaci ára se értelmetlenül magas, de anyagszerkezete a megmunkálását erősen nehezíti. És ne feledjük, azért a körítés se a kétforintos ketagória, így ez a hangszedő (tudom, anyám) még olcsónak is mondható, a konkurenciát tekintve és így elsőre nem igazán tudnék belekötni. Hozta, amit hoznia kellett. Ami az érdekessége, egyre több hangszedőkészítő elfordult az ezüst tekercsektől, az Aidas is aranyvezetéket használ. Valamikor az aranyat nem annyira kedvelték az audióiparban, mára megmutatta, hogy van keresnivalója (hogy messze ne menjek, az én DAC-omban is ezüst-arany csatolókondik vannak). Szóval az arany már nem a spájzban van, hanem erősen bevetésen és úgy tűnik, jól muzsikál.

*********

Na, most szusszanjunk egy nagyot és legközelebb rendszerbe is pakoljuk ezt a masinát, amely már szintén köztünk van. De ami fontosabb, -már- beírta magát a lemezjászózás történelmébe, olyan nevek mellé, mint az őskori Garrard, a mindig kísérletező Townshend, a Micro-Seiki, SME, TW Acustic (na jó,ezt kicsit elfogultságból is írtam :)  ), Simon Yorke, Nottingham Analogue, TechDas, ésatöbbi, ésatöbbi...

Emelem kalapom...

Jelenleg, megkockáztatom, az egyik legnépszerűbb lemezjátszó, Amerikától-Ázsiáig. Ami köszönhető Adam Niezbeckinek, a J. Sikora igazgatójának is, akivel személyesen is találkozhattunk az Audio Expon. (Meg is tettük. Lemezt is ajánlott. Meg is vettük. Jó is lett és punksznotdedd :) )