utopia

digital world - analog minds

revox blogja

Uborkaszezonban se(M) áll meg az élet

Nyár van, alig fördőruhában és pang a hifiélet. Persze néha előkerül, csak a francnak van ideje írni. A notebook is a végét járja, remélem ezt legalább be tudom küldeni. Asztali gép ledobozolva, majd, ha egyszer kipakolom és összerakom. De addig is egy kis morzsa, mik történtek holtidőben:

Cure again

Semmi érdekes, csak épp a lentebb emlegetett Cure válogatás szól és nem is rossz. Apropója a szobába becuccolt autóhifi egyszerűséggel bíró Shigaraki erősítő, ami bő egy hónapja hozzám költözött. Csak úgy bekötöttem, gondolván a "P2SE-t nehéz lenne megfingatnia, de hallgassunk rá".

The Cure, Opel Astra és Mátészalka

A három dolognak vajh mi köze lehet egymáshoz, főleg mi köze lehet a halfnote-hoz? Van úgy, ha nagyon sietősen kell valaki a cégnél, hogy lehetetlen idő alatt transzportálja le a hivatali autót a megadott címre, riasztanak. Nem nagy masina, mert csak egy 1.6-os Astra (és csendben mondom, lehet jobban félek benne -a lengő futóművétől-, mint az utasok, de javasolni szoktam nekik a majrévasat és a szembehunyást).

Jobb lett a kép a plazmán. Jót tesz neki a FAL

Nemrég megfigyeltük, amikor cserélgetem az AN P2SE tápdrótját, más lesz a kép a plazmaTVn. Ne menjünk bele, melyik TV a jobb. Van LCD is, plazma is. Ég és föld a plazma javára. Vannak színek és él. Na ez a hülye plazma megérezte az erősítő tápdrótját. Ne kérdezd hogyan, megérezte. És akkor ennyi? Nem! Most megérzett még valamit. Nekem is feltűnt, de a teljesen avatatlan (ja, a nőnemű, jól tippeltél) csak annyit dobott oda, "sokkal szebb a kép".

Egy újabb szögegyszerű Tiglon

Lassan közhelyes ellőni ezt az egyszerű mint a szög dolgot, de ha valaki ránéz erre az állványra, mi más jutna eszébe? Semmi, max annyi, mint a Tiglon alátéteket bámulva. Azt már tudjuk, mit tud a szögegyszerű TMZ3, ami azért nem is annyira egyszerű, de ránézésre mégis. Titkot se csinálnak belőle, hogy a TMZ széria kis faperselye/csészéje nagyban hozzájárul az izolációs hatáshoz, amit valami száz(100) éves tikfából faragnak ki.

ksl spc nagy árengedménnyel

csak teljesítményre mentünk. mellékes, hogy leszaladt 7kiló alá... fene gondolta...egyik fórum apró rovatában találtam az alábbi kihagyhatatlan vételi lehetőséget: ksl spc 75cm dugók nélkül 35ezer- és lecsaptak rá,nehogy elvigye valaki. gyors fejszámolás,.ha Kürthynél 48ezer/méter az ára,akkor 75cm tesók közt is 36ezer és ez a legújabb verzió. ...ami persze sokat nem jelent, de ez új, az meg nem. a használtban az a jó, hogy lényegesen olcsóbb. azt nem értem, akinek kell 75cm és szán rá ennyit, miért vadássza, mikor megkaphatja bármikor :) persze ez így túl snassz.  

47 Laboratory Shigaraki Phono Silver

Persze, hogy ilyen nem létezik. Nem, mint ahogy nem létezik KSL SPc összekötő kábel se(m). Alapvetően nem is a létezés most az érdekes, hisz aki nézi a hardver aprót, már tudja, hogy de, létezik. Uramobocsá régebben beszélgettünk erről telefonon, vagy innen- onna hallott róla. Az apropót az adja, hogy tegnap unatkoztam és előszedtem a Shigarakikat. Még direktbe sose hasonlítottam őket össze. Nem nehéz kitalálni, hogy az egyik gyári szerelt réz Shigaraki, míg a másik át lett kábelezve ezüsttel.

Tiglon TMZ-3 alátét...

Már bepötyögtem húszpercnyi hablatyot, erre lefagyott ez a r..dt gép. Persze nem mentettem... Valami vagy valaki nagyon nem akarja, hogy megszülessen ez a poszt. Minden esetre most zIggy Pop zúzza éppen a RealWildChild- ot, oda- odapillantok, de ma nem adom fel.

Mikor megérkeztek az alátétek, Tamásnak nem volt összerakva rendszere, így csak a PC- hez használt ALR Jordan Entry-S. ...Kökény hív... Csakazértis... Megunom, aztán csak idelököm, hogy jó és kész.

Elkezdtem írni a Tiglon alátéteket

Leültem írni és nem sikerül arra koncentrálni. Pontosabban nincs azon mit koncentrálni, csak ülni és mesélni, de mégse megy. Betettem háttérnek egy Lou Reed koncertet az Akai DVD játékosba és egyfolytában arra figyelek.

Sose voltam egy nagy lemezekról írogató, ennek egyik oka, hogy mindenki, amit szeret, másik, nem vagyok az a fajta, aki fertelmesen nagy lexikális tudára tenne szert különféle zenekarok életéről(ből), aminek egyszerű oka van. Nem érdekel. De ez megint egy olyan lemez, amit érdemes bekóstolni.

Pakkot kaptam. Feladó: Kürthy Tamás

Nnna, nézzük csak mi van ebben a csomagocskában... Egy Zerodust tűtisztító zselé, jópár méternyi 47Lab Strotaos madzag és két szett Tiglon TMZ3 készülékalátét. Nem, nem kapjátok most meg az alátétet, bár elég határozott véleményem alakult ki róla, azért még adok a történetnek egy- két napot. Addig beszélgessünk a többiről.