utopia

digital world - analog minds

ajánló

First of all – Audio Innovations First+Border Patrol PSU

 A sok egyéb téveszme, meghonosodott és kiírthatatlan előítélet mellett a leggyakoribb félreértések a csöves erősítőket övezik. Ennek egyrészt az az oka, hogy a technológiai porondról már nagyon régen lekerültek, a kötelező tananyagban az apróbetűs részbe szorultak, a mérnökök számára ma már csak amolyan kuriózum a csövekkel való „játék”, másrészt oka még az a hamis és irritáló kereskedői marketing, amely szerint a csöves erősítőknek "reneszánsza" van. Ezen utóbbi kijelentés körülbelül húsz éve tartja magát makacsul, még akkor is, ha az újrafelfedezés „reneszánszán” általában nagyjából öt évet szoktunk érteni.

Ablak a világra - Lowther history (DIY 2. rész)

Eredetileg ugye azt terveztem, hogy az open baffle konstrukciót fogom lefuttatni, de az élet közbeszólt, és abból nem lett semmi.

A mennyei kacaj - ezt a dalt adtuk a világnak

Aki kicsit is benne van/volt a high-end világában, vagy csak bekukkantott oda, Hiroyasu Kondo nevével biztosan találkozott. Talán nem kell külön kiemelni, hogy a nevéhez többnyire szuperlatívuszok kötődtek, az is jellemző, hogy mindenki megemlíti, aki valaha hallott minőségi zenelejátszó berendezést.

A szónikus fegyver - WTF 2

Nagyon úgy tűnik, hogy a beígért spoiler rovatunk lassan érik, újabb e-mailt kaptam. S bár a nemlétező szerkesztőségünkben most amúgy is eluralkodott „az öleljük a szívünkre a világot” hangulat, mivel nyár van, mi meg szeretjük (sőt, igényeljük) a humort, mégis csak kiposztolom. A cikk jóindulatát nem lehet elvitatni.

A Whole New Era – Laurie Anderson: Homeland (The story of the Lark)

Kilenc hosszú éve készül. A lemezhez adott bónusz dvd-n található interjúkban Anderson és zenész társai hosszan fejtegetik, hogy az egész Homeland projekt egy pontján minden megdőlni látszott.

Merlin Audio újratöltve, avagy Kürthy és az Analog

Analog AudioRövid telefonbeszélgetésünk záró akkordja volt, hogy nézzek fel, ha arra járok. Mondom Tamásnak: OK, pénteken megyek.

GOLDRING 2300 - A nagy pick up dilemma: round two

Az ilyen típusú cikkeknél műfajidegen, ha az elején lelövik a poént. Az olvasó túl hamar megtudja a végeredményt, és már klikkel is tovább. Ebből a megfontolásból folyamatosan kell adagolni az infót, növelni a feszültséget, hogy a cikk utolsó mondatában előjöjjek a farbával.
 

Péntek esti hifizés

Szinte csak képek, de azért ezek is sokat mondanak. Lassan belecsúszunk a szombat estébe, rohadt meleg van, igazi kánikula.

WTF - égető kérdések

Sajnálattal jelenthetem, hogy a mainstream bullshit halála még messze van. Általában nem szállunk be a manapság mérhetetlen módon elburjánzott, nyilván egy félreértésen alapuló előítélet további terjesztésébe, de ezt a ziccert nem lehetett kihagyni.

Singin’ in the Rain: DJ Krush újra a ZP-ben

Legutoljára két éve járt nálunk, akkor is a tizenévesek és a budapesti slepp körében nagy népszerűségnek örvendő Zöld Pardonban játszott egy lendületes másfél órás szettet. Azóta nem sok minden történt vele, lemeze nem jelent meg, remixeket sem nagyon készített, várható volt, hogy sok újat nem fog mutatni.