A sok egyéb téveszme, meghonosodott és kiírthatatlan előítélet mellett a leggyakoribb félreértések a csöves erősítőket övezik. Ennek egyrészt az az oka, hogy a technológiai porondról már nagyon régen lekerültek, a kötelező tananyagban az apróbetűs részbe szorultak, a mérnökök számára ma már csak amolyan kuriózum a csövekkel való „játék”, másrészt oka még az a hamis és irritáló kereskedői marketing, amely szerint a csöves erősítőknek "reneszánsza" van. Ezen utóbbi kijelentés körülbelül húsz éve tartja magát makacsul, még akkor is, ha az újrafelfedezés „reneszánszán” általában nagyjából öt évet szoktunk érteni.

 "Ha leltárt állítanánk össze a nemzedékünkre legjellemzőbb zenei elfogultságokról, felfedeznénk, hogy ezen a listán majdnem minden tétel közvetlenül a hangfelvétel hatásának tulajdonítható.

Ezzel a poszttal egy kicsit megcsúsztam, lévén több, mint egy hete volt már a treatment, de mentsen az irgalmatlan hőség, ami többnyire azzal jár, hogy az ember nem a gép előtt bambul, hanem valami program után néz. Vagy inkább nézne, ha lenne olyan, ami érdekelné.

Szinte csak képek, de azért ezek is sokat mondanak. Lassan belecsúszunk a szombat estébe, rohadt meleg van, igazi kánikula.

Régi és eléggé elkopott megállapítás a high-endet szembeállítani az átlagerkölccsel. Miszerint a belé fektetett pénz nem ér annyit, mint amit az élvezői állítanak. Mégis él, mégis virul. A kilencvenes években nem egy kereskedő betegségnek minősítette a megszállott minőséghajszát, ahogy ők hívtak.