Ezzel a poszttal egy kicsit megcsúsztam, lévén több, mint egy hete volt már a treatment, de mentsen az irgalmatlan hőség, ami többnyire azzal jár, hogy az ember nem a gép előtt bambul, hanem valami program után néz. Vagy inkább nézne, ha lenne olyan, ami érdekelné.

Azt hiszem a szervezők egy kicsit több ún. rajongó megjelenésére számítottak a hétvégén az igazán nagy eseménynek beharangozott Bobafett koncerten.

 A Trafó idei legnagyobb dobása, és talán lehet azt állítani, hogy a fővárosba szervezett koncertek közül is messze kiemelkedik, a Voices névre keresztelt koncertsorozat, amelyben, vagy amelynek keretében különböző kortárs zenekarokat hívnak meg, lehetőleg az avantpop köréből, de mint majd látni fogjuk, akadnak olyanok is, akik még az avantgardtól is messze esn

Sokáig idegenkedtem az egész worldmusicnak bélyegzett zenei térféltől. A "különleges" hangzás mögött méretes átverést sejtettem, később pedig találtam elég indokot ódzkodni a rá épülő biznisz miatt.

Joan Wasser Rufus Wainwright barokkosan túlhabzó, Anthony Hegarty letisztult és éterien szárnyaló zenéje után a Joan as Poilce Woman néven alakított formációt, és adott ki két

Hétfőn este két program is volt Budapesten, ahol ott akartam lenni. Egyfelől a Laibach a PeCsában, erről minimalist kolléga beszámolóját olvashatjátok, másfelől Hamid Drake és Tóth Viktor tercett a Fesztiválszínházban. Mit tesz a halfnote ilyenkor?

A Laibach - az industrial ikonikus képviselője és megannyi zúzós zenehallgatós órám ihletője - egy olyan zenekar, amelyet még életemben látnom és hallanom kellett élőben.

Hanganyagokat fogunk a nagyérdemű figyelmébe ajánlani. Első körben felzárkóztatás szándékkal, hiszen évről évre fájóan csökken a high-endet valóban respektáló réteg, ennek egyenes következménye, hogy sokak fejében tévképzetek, zavar és általános tanácstalanság uralkodik. Jellemző ez a hazai viszonyokra, és nem csak a high-endben.