"A haiku olyan, mint a szeretkezés, mindenki azt hiszi, tud róla valamit, amit más nem" Gy.H.L.

Ebben az írásban a nyugalom megzavarására alkalmas hifis közhelyek fordulhatnak elő.Úgy mint: mikrovibráció, sajáthang, "Mi kerül ezen ... Euróba?", stb.

Mai témánk: Charles Altmann és munkássága, jelesül a B.Y.O.B. erősítő.

Charles Altmann tevékenységi és érdeklődési köre szerteágazó: neki köszönheti az emberiség többek között a Royal Enfield Bullet 500-as motorkerékpár salátaolaj és víz keverékével hajtott változatát, ami lassú és büdös ugyan, de "fun". Továbbá néhány stúdiós felhasználásra kifejlesztett eszközt, a fluxuskondenzátort, egy nehezen komolyan vehető, barkácsolt lemezjátszó-futóművet (egyébként ötletes motorvezérléssel), és egy hangkart, amit vagy nagyon halkan, vagy harsányan röhögve szokás megemlíteni. Nem mellesleg ipari célú vezérlőelektronikákat tervez, de ez minket nem érdekel. Érdekel viszont a B.Y.O.B. sorozata, ami egy audio erősítőből, egy phonó-ból, és egy igen jó hírű, különböző opciókkal rendelhető DAC-ból, és ADC párjából áll.

A B.Y.O.B. kütyükre, ha nem lennének vicces kinézetűek, azt mondhatnánk: rondák. Rondaságukra van magyarázat.

Aki eljutott a tapasztalatnak arra a beugró szintjére, hogy tudja, nem mindegy, milyen kábelre fűzi fel a hifi-készülékeit, valószínűleg azzal is tisztában van, hogy még egy passzív előfokra, még egy szál vezetőre is hallható hatást gyakorolnak a mechanikai rezgések. Charles Altmann nem küzd a vibrációk ellen, ehelyett megpróbálja a hasznára fordítani azokat. Akár komolyan gondolja, akár nem, a következő gondolatmenettel magyarázza elméletét honlapján:

Minden, egy hifi komponens építésénél általánosan szóba jöhető anyagnak van ún. sajáthangja, ugyebár. Használhatunk különböző fémeket, műanyagokat, kerámiát, gumit, kompozitokat, és még ezer más anyagot, ezek hangkarakterét hallgatva egy idő után hiányérzetünk támad. Más oldalról kell megközelíteni tehát a problémát: a befogadó oldaláról. Milyen a MI sajáthangunk, a "Mother-Of-Tone", a fülünk sajáthangja? A válasz most is abban rejlik, hogy mi az alapanyag? Miből épülünk fel mi magunk? Lehetőleg ugyanazt a matériát kell alapul vennünk az elektronikák tervezésekor, és minden felesleges alkatrészt száműznünk kell. Namármost, annak, hogy hús-vér audio-készülékeket gyártsunk, mindenki számára nyilvánvaló akadályai vannak, tehát keresnünk kell valami mást. Magától értetődő a megoldás: a növények is sejtes felépítésűek, akárcsak mi, emberek, adódik, hogy valamilyen fát vegyünk alapul. Végeredményben azzal, hogy megeszünk egy bécsi szeletet, azt a növényi ráplálékot is magunkhoz vesszük, amit a szarvasmarha lelegelt életében. Ez a példa is azt bizonyítja, hogy közelebb állunk a növényekhez, mint a fémekhez, műanyagokhoz, kerámiához.*

Akárhogy is nézem, ez bizony alkímia.

A többi már történelem: a "purist design" új értelmet nyer. Arasznyi lucfenyő táblácskára szorosan felcsavarozott nyomtatott áramköri lap, rajta egy-egy pár felületszerelt input és output csatlakozó, közöttük egy potméter: nagy vonalakban ez a B.Y.O.B. erősítő. Illetve mégsem: a tápfeszültséget - a család többi tagjához hasonlóan - sztenderd 12V-os autóakkumulátor szolgáltatja kristálytiszta egyenáram formájában, kiküszöbölve a szokásos hálózati zavarokat. A többi B.Y.O.B. készülék ugyanezt a minimál-modellt követi. Továbbá tetőtől-talpig le vannak kenve egy titkos összetételű, természetes gyanta alapú lakkal, és amint azt az eddig leírtak alapján gondolhatjuk, nem azért, hogy szép fényesek legyenek. Az így kezelt fenyőlap valóban jellegzetes hangot kölcsönöz az erősítőnek, ami ezzel együtt igen érzékeny az alátámasztásra. Jól hallhatóan megváltozik a hangja attól is, ha az állványról levéve kézbe vesszük. Egy készlet Daruma alátét pedig csodát tett vele, mikor a cikkíró példánya egy ideálisnak aligha nevezhető laminált felületű MDF polcon vendégeskedett. És bár 2x10 Watt-ja ugyanezen alkalommal kevésnek bizonyult a 85 dB-es érzékenységű Lens meghajtásához, jelenleg egy 87 dB-es dobozzal él boldog házasságban, tehát nem igényli feltétlenül a nagy érzékenységű hangsugárzókat.

Az Altmann-nak nem csak a kinézete, de a körülötte kialakult hangulat is sokatmondó. Mindenkinek van róla véleménye, akár hallotta, akár nem, ahogyan ezt itthon megszokhattuk. Ennél érdekesebb, hogy időnként egyes, a hazaiaknál civilizáltabb, konstruktívabb légkörű külföldi fórumokon is indulatokat vált ki. Mindezt annak ellenére, hogy aránylag kevesen találkoznak vele a valóságban, ugyanis közvetlen értékesítési rendszerben vásárolható meg (Magyarország speciel kivétel, nálunk a Penna-Poor forgalmazza), tehát ritkán lehet csak úgy belefutni a bemutatótermekben, kiállításokon. Provokatív kis szerkezet, magukat nagyra tartó hifistákat is könnyedén ki tud zökkenteni sokat sejtetően hallgatag pózukból. És ahogy az más esetben is gyakran lenni szokott: a szkeptikus hergeli magát, az Altmann-tulajdonost pedig az a bizsergető érzés tölti el, hogy valami különleges tudásnak van a birtokában, amit viszont paradox módon átadni nem, csak befogadni lehet. A hifizés olyan, mint a haiku.

*Szabad fordítás