utopia

digital world - analog minds

Music is music

Hány olyan legenda szerű mondás született, amelyben egy-egy zenei stílust éltettek, többnyire mindegyik ugyanarra a sorra futott ki: a**** soha nem fog meghalni? Stílszerűen Rock and roll never die, Punks not dead, satöbbi. Hát most ebbe a sorba beállok én is, a legtöbbet, azaz a legkevesebbet jelentő szólammal: a zene sohasem fog meghalni. Legyen ennek bizonyítéka két számomra érdekes (és jellemző, de ez mellékszál) zenei történés a közelmúltból, vagy a közeljövőből. Az első számú: Britthon legnagyobb zenei fesztiváljának húzóneve idén Jay-Z volt, ami azért is érdekes - na nem nekünk, itthon a zene úgy általában érdektelen - mert az angolok köztudottan kitermelik a saját hip-hop sztárjaikat, azon belül is külön stílust alkotnak, ne kelljen már a lesajnált amerikai beatmeakereket hallgatni a ködös szigeten. Nos, nem is tetszett az angol ikonoknak, hogy egy hazai fesztiválon a legnagyobb hírverést a legtöbbet kereső hiphop termék kapta. Noel Galagher, az OASIS frontembere egész testtel való letámadásban húzta le Jay Z-t, aki erre "válaszolva" a koncert első perceiben egy OASIS számmal köszönt be. Hip-hop never die. Vagy ami ugyanaz: music is never die. Itt megtekinthető a hatásos belépő: http://www.youtube.com/watch?v=v7P3MY384B4 A második. Úgy tűnik, hogy a másik fórumon indult, a bakelit lemezek eladásának növekedéséről szóló, ahhoz szorosan hozzátartozó vitának vége lett. A beszélgetésben több dologban is sikerült az álláspontunkat képviselni (miszerint a bakelit lemezek ideje korántsem járt le, sőt, éppen ellenkezőleg évek óta reneszánszukat élik. Az analog eszközök értékállóságáról és az analog-digitális médiumok alapvető különbségéről is szó esett, úgy gondolom, hogy itt is helyt álltunk). Olvassátok, hátha valami azért csak kikerekedett belőle. http://midi.blog.hu/2008/06/16/nyomulnak_a_bakelitek S ehhez is egy nóta, ha már: http://www.youtube.com/watch?v=QYEC4TZsy-Y&NR=1 Megosztás

Tetszik ez a....

DJ és nem-DJ definíció. Lehet majd beidézem a wikipediánkba. :) (Sajnos az első youtube-os link már nem elérhető.)

köszi,

elkészült a szélessávú anyag is, ma küldöm. Ja amúgy a Jay Z féle wonderwal nem nagy szám, inkább csak poén. Az igazán érdekes az benne, hogy ilyet csak két nagyágyú tud megcsinálni egy popkulturától átitatott országban. A közönség ugye vette a lapot és végigénekelte a dalt Jay Z-vel és nem rökönyödött meg rajta. Nemúgy mint mondjuk most hétvégén a MUPA-ban a Philip Glass koncerten, ahol a teltházas koncert második napján az első félórában egyáltalán nem tapsolt a zeneileg agyonképzett, "kulturált" magyar közönség. Ültek, mint a birkák és bámulták, hogy végre minőséget kapnak, olyat, amiről még legalább jó pár évig nem is álmodhatnak. Beköltözött a New York-i Metropolitan két napra Budapestre.